Megvan az egyik döntőző csapat a Bajnokok Ligája 2009/2010-es kiírásában, nem más mint a Bayern München. A németek nem teketóriáztak sokat, tulajdonképp egyből nekiugrottak a Lyonnak, és bár ez nem érte váratlanul a kékeket, mégsem tudtak mit tenni ellene.
NEWSFLASH: Franck Ribéry nem játszik a döntőben, a Lyon elleni odavágón szerzett piros lapjáért 3 meccs eltiltást kapott az UEFA-tól
Hiába keresték a lukat a védelemben, nem találtak. Hiába próbáltak figurából gólt szerezni, nem tudtak. Az egész meccs alatt egyetelnegy lövés találta el a kaput, azt pedig higgadtan védte Hans-Jörg Butt. Nem szeretek klisékkel élni, de minden közhely igazságon alapul: megérdemelten nyert a Bayern. Egyszerűen lefocizták a franciákat, akik a bekapott gól után kicsit felpörögtek ugyan, de a második félidőre azt a benyomást keltette a csapat, mintha Puel büntetésből békaügetésre kárhoztatta volna őket. Nem tűntek fáradtnak, csupán dekoncentráltnak. Ez náluk nem ólmos lábakban, hanem kemény belépésekben nyilvánult meg, Chris kiállítása után pedig az arcára volt írva, ami az egész csapatot jellemezte: "B*zmeg, ezt nem hiszem el...!" A Bayern pedig végig irányítása alatt tartotta a meccset és még az is belefért, hogy Robbent lecserélte Van Gaal, majd jöhetett a kötelező pacsi. Mission completed, 2001 után ismét döntőt játszanak a bajorok, ez lesz a harmadik fináléjuk mióta Bajnokok Ligájának hívják a sorozatot.
És megérdemelten megy tovább a döntőbe Ivica Olic is. A horvát csatár már év eleje óta remekül játszik, háttérbe szorítva Mario Gomezt és a vb-gólkirály Miroslav Klosét. Tegnap nem volt rossz megmozdulása a pályán, ha kellett futott, ha kellett passzolt, ha kellett lőtt, ha kellett fejelt - többnyire gólokat. Miközben néztük a meccset, azon keseregtem cimborámnak, milyen kár, hogy nem lesznek kinn a horvátok a vb-n, és ott nem tud majd mesterhámrast lőni Olic... Apropó mesterhármas! Dalmácia büszkesége ezzel a tettével belépett egy igencsak elitklubba, ő a második futballista aki három gólt jegyez BL-elődöntőben (a másik Alessandro Del Piero; 97/98; Juve-Monaco 4-1).
Kíváncsian várjuk tehát a döntőt, no meg azt, hogy ki lesz a Bayern ellenfele. A Hajítófa reményei szerint ezt olyan 22:30 magasságában tudjuk meg, hogy az Inter :).
STATISZTIKA
Lyon Bayern
Goals scored | 0 | 3 | |
Possession (%) | 43 | 57 | |
Attempts on target | 1 | 5 | |
Attempts wide | 5 | 5 | |
Fouls committed | 16 | 7 |
ÖSSZEFOGLALÓ
Utolsó kommentek