Hajítófa

Elmondtak hol talaljuk az ettermet es, hogy keressuk Kleine Aladart. Eredetileg Kiss-nek hivtak, de amikor a csaladja disszidalt Magyarorszagrol, nemetesitette a nevet, igy beszel valamit magyarul. Nem sokkal kesobb mar ott voltunk az etteremben, ami igencsak tele volt, igy nyilvanvalova valt, miert akarnak vedelmi penzt szedni innen. Keresunkre elmentek a tulajert, addig helyet foglaltunk. Oriasi dobbenetunkre 5 perc mulva egy megdobbentoen reszeg ember tantorgott az asztalunkhoz.

- Guten abendt… Ich bin Kleine Kiss, ich beszelni ungharische! – vigyorgott es elszantan bizonygatta, hogy “palinka, palinka”.

- Ehm… Orulok. Nezze Herr Kliene minket a Don kuldott… Ez mond onnek valamit? – kerdeztem lenyegretoroen es hihetetlenul tagoltan, lassan.

- Ein-szer ich bin voltam spanyol.

- Ezt nem nagyon hiszem. Na jo, beszeljunk negyszemkozt.

Azzal megragadtuk a honaljanal fogva es bevittuk a konyhaba, hogy nyugodtan beszeljunk, mikozben azt enekelte, hogy “pisten mit akàc…”

- Szoval… Adjon nekunk 200 ezer forintot, erti?

- Whas? Nicht ich bin szeretszolgalat, liebe gueste…

- Tudom en azt. De sajnos muszaj, kulonben az egesz ettermet felgyujtjuk.

- Ja, ja, eszt ich ismer! – rohogott fel, majd enekelni kezdte, hogy “biztositas, biztonsag!”

- Valahogy ugy…

- Sehr gut, sehr gut… Benzin?

- Ehm… ezt ugy ertsem gyujtsuk fel a helyet?

- Naturlich! Mitte euro nektek, mitte fur ich. Gut?

- Nem, maga idiota! Mondom mashogy, fizessen 200 ezret, vagy ha nem akkor megverjuk!

- Whas ist das? Eszt nem ich làt in Ungarn…

- Na, kezdi erteni?

- Eszert fur ich van euro?

- Nekem euroban is jo lesz, csak adja mar…

- Sehr gut. Uss! – mondta, azzal vigyorogva felem tolta az arcat, majd nehanyszor rankkacsintott.

- Szerintem felreertett minket – nezett ram Zsiga.

- Szerintem is… Hm… Hé Herr Kleine!

- Whas, herr bunko?

- Mit szeret?

- Schon, schon nagy hazakat und palinka! Und naturlich schon damen!

- Nagyszeru… Na most ha nem fizet, akkor elviszunk minden palinkat.

- Thas ist nicht gut! – uvoltotte mergesen, majd a kezevel meg akart legyinteni, helyette levert egy tolem fel meterre levo nagy halom tanyert. – Scheisse!

- Na ugye… Akkor tessek fizetni!

- Nein, nicht kapkodiren! Ich kell gondol… - korulbelul 10 percig ult egy helyben, majd elaludt. A baj csak az volt, hogy semmi esetre sem akart felebredni, meg a pofonokra, rugasokra sem. Megprobaltuk vizzel felonteni, de a konyha szemelyzete minden fennakadas nelkul azt mondta, ez a kopasz brigadnak sem sikerult, nem fog ez menni. Igy mar teljesen vilagossa valt szamunkra, hogy miert ide kuldott minket a Don es az Antoine. Gondolkozni kezdtem en is es isteni otletem tamadt. Odarohantam a barpulthoz es keresni kezdtem egy uveg palinkat, amit nem talaltam. Igy helyette, maradva a hazainal, egy uveg Unicumot vittem vissza, majd letekertem a dugojat (meghuztam az uveget, ellenorizve, hogy valoban Unicum-e), majd tobbszor meglengettem a nemet orra elott. Eloszor csak megvakarta parszor az orrat, majd lassan kinyitotta a szemeit es felult az egyik szekre. Mivel ugy gondoltam meg nem tert magahoz teljesen megegyszer megismeteltem a mozdulatsort, mire villamgyorsan kikapta az uveget a kezembol es ellokott. De olyan erovel, hogy a tanyerok alol kellett vegigneznem, ahogy kiissza az uveg negyedet. Zsiga kisse aggodo arccal segitett fel.

- Most akkor mi lesz? – kerdezte.

- Most szetapritom a fejet, aztan meglatjuk.

- De a kikotes Andrej! – kialtotta, azzal a kabatomnal fogva huzott vissza. Miutan egy kisse lehiggadtam odamentunk ujfent a nemethez.

- Hallo. Emlekszik meg rank?

- Ja, ja. Vagytok biztosìten.

- Olyasmi, igen. Szoval ha nem fizet, mi elvisszuk osszes palinka

Erre ismet duhrohamot kapott, majd az Unicumot vedelmezo modon atkarolta es olyat rugott a labam koze, hogy fejbol fel tudtam idezni a Goncol-szekeret, annyi csillagot lattam egyszerre. Kicsit kezdett mar elegem lenni belole, igy elokaptam a Desert Eagle-t, majd kenytelen voltam elrakni, mert Zsiga igencsak lenyegretoroen, nevezetesen a puszta oklevel emlekeztetett arra, hogy jobb ha a nemethez hozza se ernunk. Rutinbol most mar kisse tavolabb huzodtam.

- Na megegyeztunk? – kerdeztem.

- Nein-nein – vigyorgott. – Amit te akar, thas ist unmolglicht.

- Micsoda?

- Nicht molglicht! – magyarazta, majd morgott valamit a bajsza alatt, de nem ertettuk, hogy mit, mert kozben ivott az uvegbol.

- Mit mond? – neztem Zsigara.

- Gondolom azt, hogy nem menj moge…

- Idiota! Nicht megy amit ti akar!

- Miert? Mindjart meglatja, ugy elvisszuk az uvegeket mint a huzat!

- Nein! Mert nicht glasse! Ich mind megittam.

- Jo, akkor a sorcsapot visszuk el. ES NE RUGDOSSON JOBTVOJMATY!

- Nein, sorcsap marad! Akar te verekedni?

Borzaszto gondban voltam, annak ellenere, hogy sokkal erosebb es jozanabb voltam kihivomnal, mert hat ugye csak egyszer kellett volna eltalalnom es elfekszik, a gond csak az, hogy a beleje toltott alkohol miatt nagy valoszinuseggel ott is pihen majd meg vegleg. Vissza meg nem utasithattam, mert mar az egesz konyha, meg a pincerek is minket bamultak, kozrohej targyava valtam volna azon nyomban.

- Na jojjon fater lerendezzuk kint.

Azzal kitamogattam az etterem ele es megkertem az egyik pincert, hogy fogja az ellenfelet, mert kulonben eldol, addig en levettem a szovetkabatomat es letettem egy szekre, benne a Desert Eagle-vel, hogy meg veletlenul se remegjen meg a kezem.

- Na jojjon! – kialtottam, mire a pincer sebesen megindult felem a tulajjal, majd nekemlokte. Fene se tudja hogyan, de az oreg az utolso pillanatban lenduletet vett es ugy vagott pofan, hogy masnap keritest kellett cserelni. Az etterem vendegserege hangos “ole”-val konstatalta a tortenteket. Feltapaszkodtam, majd kozelebb akartam menni a tantorgo nemethez, de az ilyenkor mindig hatra dulongelt egy lepest es a legvaratlanabb pillanatokban indult meg elore, hogy kiosszon meg egy tockost, amitol baromi ideges lettem, de meg csak az ingujjat sem tudtam megerinteni, olyan sebesseggel tantorodott el mindig hatra, vagy oldalra. Rohadtul elegem volt, mar azt se bantam volna, ha ott pusztul, de ki akartam egyenliteni a szamlat.

- Te meg mi a faszt bamulsz? – uvoltottem ki Zsiganak. – Gyere, azt fogd le!

Erre a “kozonseg” hangos “pfuj”-olassal valaszolt, de nem leptek kozbe, foleg azert nem mert Zsiganak eleg volt csak hatrapillantania egyet. Odaiszkolt a nemethez es mar majdnem lefogta, mire az osszeesett, igy a levegot fogta kozre karjaival a sofor. Semmi vesz, lehajolt, de abban a pillanatban megszemlelhette, hanyas cipot hord Kleine, mert ugy pofan talpalta, ahogy az a nagy konyvben meg van irva. Zsiga osszesett, Kleine felallt es eppen rugni keszult volna, mire eszembe jutott a nagy otlet.

- Herr Kleine! – uvoltottem, majd elkezdtem befele futni. – A sorcsapra ki vigyaz?

Vegre aggodalom jelent meg vervoros arcan, hogy most akkor melyiket valassza, a bosszut, vagy az eletet es jovedelmet hozo sorcsapot? Tul sokaig varakozott, mert Zsiga vegre magahoz tert, majd elkaszalta a Kleine labat es szorosan lefogva bevitte ismet a konyhaba, es utasitott, hogy hozzam be a kocsijabol a vontatokotelet. Ugy is lett, odakotoztuk egy szekhez. Mikozben kotoztuk megallas nelkul ordibalt persze, hogy “schweinehund, ungarische schweinehund!”, de ez nem nagyon erdekelt minket, annal meglepobb modon a konyha szemelyzetet sem. Meg is kerdeztem mi ez a nagy erdektelenseg, epp most viszunk el nemsokara 200 ezer forintot.

- Ugyan, az minket nem erdekel, mi nem tole kapjuk a fizetesunket. Es legalabb nem fog minket allandoan baszogatni – felelte a sef. A vendegek is hihetetlen nyugalommal vettek tudomasul, hogy mi tortenik, csak amiatt reklamaltak, hogy kesnek a rendelesek. Valoszinusitettem, hogy ez osszefuggesben allhat azzal, hogy nemet a tulaj. Hat igen, Balatonon mar csak igy megy…

- Szoval most nem tud mit csinalni, elviszunk minden piat! – kozoltem vele.

- Lech mich am arsch! Schweinehund! – kiabalta.

- De ha fizet 200 ezer forintot, akkor minden marad a helyen. Ezt havonta egyszer meg kell majd ismetelnie.

Latszott rajta, hogy vegre felfogta mirol is van szo, majd rovid gondolkodas utan azt mondta “kassa ist in betrieb”. Odamentunk, kinyitottuk talaltunk is benne… 100 ezer forintot.

- Mi ez fater? Ez egy baromi jol meno etterem! Hol a penz? – akadtam ki.

- Palinka – kacsintott ram Kleine.

- O, hogy az a rohadt… - kezdtem bele, de inkabb hagytam a szoviragokat a fenebe. Gyors fejszamolasba kezdtem, de kiderult, hogy ha a vendegek fizetnek, sem eleg a penz. Mit volt mit tenni, felmarkoltuk a 100 forintot es ugy mentunk vissza a Don hazaba.